2013. december 6., péntek
~Hol voltál?~
Nem tudtam hol vagyok. Felpróbáltam állni. Nem láttam semmit. Kezeimen mos csak kötél volt ahogy éreztem. Sok próbálkozás után elszakadt. Így a számról és a szememről is le tudtam venni a ruha darabot. Szét néztem és azt se tudtam hol vagyok. Hirtelen megszédültem és forgott körülöttem a világ. Elindultam egy irányba. Már sötétedik. Nem tudtam mit kezdjek, magammal. Csak mentem és mentem. Egy pár óra múlva olyan kilenc körül, megpillantottam egy gyönyörű és óriási házat, állt előtte pár kocsi. Gondoltam laknak ott. Elsétáltam odáig ahogy a lábam bírta majd becsöngettem. Pár perc várakozás után kinyitotta ..........Bieber?!
-Te mit keresel itt?!-kérdezem rémülten.
-Itt lakom! De te mit keresel itt?-kérdezi flegmán.
-Kérlek segíts! Segíts!-kapaszkodok belé mert már lábaim nem bírnak tartani.
-De ne nyúlj hozzám!-mondja és kezemet lelöki válláról.
-Justin!-kezdem el remegő hangon.-Kérlek!-folytatom.
-Hogy nézel te ki?!-kérdezi majd beenged.
-Justin nagyon fáj!-nézek a lábaimra. Még ott virítanak a nyomok amiket az a gonosz férfi ejtett rajta. Egész lábamon sebek vannak.
-gyere!-mutat felfelé és ő is elindul. Nagy nehezen fel húztam magam a lépcsőfokokon. Justin a fürdő előtt állt meg. gyönyörű.
-Gyere!-mutat be. -Na figyu! Ott van anyám régi köntöse! Ezt a szart vedd le azt meg vedd fel!-mondja és mutat egy selyem és elég rövid köntösre. Én oda sétáltam majd leakasztottam.
-Justin!-mutatom neki hogy forduljon el.
-Hannah!-mondja unva.
-Justin!-grimaszolok. Erre megfordul épp amikor már veszem fel. Én rá nézek.
-Ülj le a kád szélére!-mutat a kádra.
-Csak nem meg fogsz fürdetni?!-kérdezem.
-Haladj már!-mondja idegesen. Én bele tettem lábaim. Ő közelebb jön majd megengedi a vizet a zuhanyzón keresztül. A lábamra folyik a meleg víz. Én erősen Justin nyakába kapaszkodom mert hihetetlenül fáj. Körmeimet nyakába mélyesztem.
-Ez fáj!-mondom meg könnyezve.
-Akkor mit csináljak?! Ki kell tisztítani meg minden meg kurva piszkos vagy!-mondja mosolyogva.
-Igen, mert te sem örülnél ha......mindegy!-mondom és körmeimet még jobban bőrébe mélyesztem.
-Kész!-mondja majd lelocsol vízzel.
-Te normális vagy?!-nézek magamra majd felpróbálok állni. Teljesen rám simul a köntös. Ő csak röhög.
-Van még egy gond!-kezdem megint el.
-Mi?!-áll le a röhögéssel.
-Nincs ruhám! Vagyis semmim!-mondom és a földre nézek.
-Én meg fiú vagyok!-mondja idegesen majd kimegy.
-Hova mész?!-mennék utána de addigra vissza jön.
-Figyelj tudom hogy ez most furán fog hangzani de van egy ilyenem meg egy pólóm!-ad a kezembe egy olyan kis nem tudom mit...tudjátok amilyet mostanában Miley Cyrus szokott hordani meg egy pólót ami az övé.
-Komolyan?!-kérdezem nagy szemekkel.
-Ne kérdezd ki volt! És csak ez van!-mondja kuncogva.
-Menj ki!-"parancsolom" ahogy könnyekkel lehet. Belebújtam és rá jöttem hogy jól áll. Justin pólóját is felvettem. Nem épp a legjobb volt. Kimentem a fürdőből, ő épp telefonált. nagyon idegesnek tűnt. Közelebb mentem. Ekkor Justin lerakja a telefont majd nyakamnál fogva a falnak nyom.
-Te most komolyan ennyire hülye vagy?-hajol nagyon közel hozzám. Meg se mertem szólalni.
-Ju-Ju-justin!-kapkodok levegő után. Justin hosszas gondolkodás után abba hagyta a fojtogatást. Én lecsúsztam a falon. Fejemet kezeimbe tömtem.
-Haza vigyelek vagy itt maradsz?-kérdezi rám se nézve.
-Nem baj?!-kérdezem mert nem akartam hogy így vezessen és buszok már nem mennek.
-Ott egy szoba! Vagy aludhatsz velem is!-mosolyodik el.
-Köszi!-indulok el a szoba felé. Nagyon szép volt a szoba. Virágok mindenhol. Lefeküdtem, próbáltam aludni. Nem ment. Csak járkáltam a szobába.Hosszasan gondolkodtam. Kinéztem az ablakon. Egyszerűen gyönyörű látvány tárult elém.Éjszaka a legszebb a város. Nagyon unatkoztam. Mit csinálhat most Justin?! Alszik?! Úgy döntöttem át megyek. Kint minden sötét. Bekopogtam majd benyitottam. A telefonját nyomkodta. Nem nézett rám.
-Szia!-lépek be.
-Hello!-köszön.
-Nem baj lenn ha..-kezdem el.
-Gyere!-mosolyodik el. Én leültem mellé. Hátra dőlt az ágyon majd felém fordult, telefonját az ágy szélére rakta. Én csak ültem ott. Ő is újra felült. Meglökte a vállam és én mivel nem gondoltam, hogy ilyet csinál cukin hátra dőltem. Lábaimat szét feszítette majd "beült" közéjük. Azt hittem vagy megerőszakol vagy megöl. Nem! Elkezdett csikizni.
-Nem vagyok csikis!-fonom össze kezeim.
-Nem?!-csikiz még jobban. Na jó én nagyon csikis vagyok, nem bírtam tovább. Justin egy kicsit közelebb hajolt és abba hagyta a csikizést. Hirtelen az ajtó felé fordította a fejét majd felállt és kiment. Én is felugrottam. Mikor kimentem egy tényleg szép nőt láttam. Max, pár évvel gondoltam nálunk idősebbnek de amikor Justin azt mondta neki hogy "cső anya" akkor nagyon meglepődtem. Azt a ruhát tartotta a kezében ami rajtam volt. Szerintem másra gondolt az anyukája a ruha láttán. Oda sétáltam Justin mellé.
-Én csak az osztály társa vagyok Justin-nak!-kezdem el.
-Aha!-mondja majd kezembe nyomja a ruhát. Justin csak nagyban vigyorok.
-Amúgy minek jöttél?!-kérdezi Justin az anyukáját.
é-Itthon hagytam valamit, de már megvan! Megyek is! További....jó....szórakozást!-mondja majd megy. Justin megfogja a kezem és vissza húz a szobába.
-Ő az anyukád volt?-kérdezem.
-Aha!-mondja majd telefonjáért nyúl. Látom hogy van vagy 12 nem fogadott hívása és vagy 5 üzije.
-Nagyon érdekel?-kérdezi majd rám néz.
-Nem!-jelentem ki.
-Csak Lara volt az!-mosolyog.
-Nem érdekel!-mosolygok.
-Azt írta hogy ki fog nyírni téged és hogy azt hiszi hogy szeretlek és...-kezdi röhögve.
-Nem érdekel!-vonom meg a vállam.
-Te tudod!-nevet.
-Ott mi van?-nézek egy ajtó felé.
-Semmi!-mondja. Én elindultam majd gyorsan benyitottam. Egy egyszerű kis szoba volt volt ott két kis cuki ágy és egy csomó kép. A képeken van két kis gyerek meg ő. Justin gyorsan felugrott majd kirángatott a szobából. Egy képet sikerült kihoznom.
-Ők kik?!-kérdezem a kis cukiságokra mutatva.
-Tesóim.....Fél tesóim!-mondja.
-Elváltak a szüleid?!-kérdezem.
-Már rég!-mondja és ki akarja venni a képet a kezemből, de én arrébb húzódok.
-Nekem is!-mondom.
-Hogy hívják őket?!-kérdezem.
-A nevükön?-nevet.
-Justin!-nézek rá de ő már olyan közel volt, hogy levegőt is elfelejtettem venni.
-Nem akarsz aludni?-kérdezi.
-Mennyi az idő?!-távolodok el.
-Nem tudom!-dől hátra az ágyon.
-Ezt hova tegyem?!-kérdezem a képet szorongatva.
-Csak oda!-mutat egy szekrényre.
-Okés!-mondom és oda teszem. Justin megint elővette a telefonját. Innentől már nem emlékszem. Elaludtam. Amint felkeltem egy vörös cicóka feküdt mellettem. De kis aranyos.
Nem volt mellettem senki más. Kimentem a szobából és elindultam megkeresni Justin-t. Gyorsan meg is lett.
-Szia!-köszönök neki.
-Hello!-mosolyog.
-Mennyi az idő?-kérdezem.
-Ott az óra!-mutat egy órára.
-De hát már rég suliba kéne lennünk!-akadok ki.
-De aludtál!-nevet.
-és miért nem ébresztettél fel?!-kérdezem.
-Mert aludtál!-mondja.
-Haza vinnél?!-kérdezem.
-Persze!-indul el. Én utána megyek. Kurva hideg van én meg szinte csak egy pólóba. gyorsan beültem egy kocsiba amelyikbe ő is. Haza vitt. Jenna fogadott amint beléptem. Justin kint megvárt.
-Hannah! Súgok valamit! Gyere!-rángatja a kezem.
-Igen?-hajolok le hozzá.
-Apukád megkérte anya kezét a nagyinál!-mondja szinte sikítva a fülembe. Én csak gyorsan elindultam a szobámba.
-Hova is mész kis asszony?-állít meg apa.- Hol voltál? A telefonodat nem tudod fel venni? Nem hiszed el hogy izgultunk érted! Hol voltál? Nem kellene valamit elmondanod? És miért nem vagy iskolában?!-kérdezgeti idegesen.
-Apa az úgy volt...-kezdem el ijedten.
-Legalább jól hazudj! Miért nem tudsz felhívni?!-kérdezi egyre mérgesebben.
-Igen?! Akkor én meg miért nem tudtam az eljegyzésről? Csak egy telefon az egész!-rohanok fel. Gyorsan vettem fel valami hordható ruhát majd a táskám. Majd vissza mentem volna ki. Beültem Justin mellé, aki elég jól szórakozott a telefonján. Észre se vett.
-Justin!-bököm meg.
-Ja, jó van!-indul el. Utolsó órára beértünk. Tesi. Amikor beléptünk a tesi terembe mindenki csöndbe lett.
-Ti meg hol voltatok?! Már ne öltözzetek át! Üljetek le valahova!-ordibál a tanár. Már csak pár perc volt az órából. Lara úgy nézett rám, ha a szemekkel gyilkolni lehetne rég halott lennék.
-Vége az órának! Ti ketten meg várjatok meg a könyvtárban! Beszélnék veletek!-mutat ránk. Mi össze nézünk. Majd én álltam fel először. Elindultam a lányok után. Selly már kész volt.
-Hol voltál?!-néz rám.
-Elmesélem!-kezdem ijedten.
-Te teljesen hülye vagy?! Lara meg fog ölni! Ő szerelmes Bieber-be mióta lefeküdtek, de Justin utálja, folyton csak csicskáztatja! A legutóbbi lányt is teljesen kikészítette!-indul el.
-De! Selly! Ne hogy azt hidd-folytatnám de a tanár közbe szól.
-Gyere csak velem!-kapja el a kezem. Én kénytelen voltam utána menni.
-Itt várjatok meg!-mondja a tanár és belök a könyvtárba. Három szék volt, az egyik Bieber ült és telefonozott. Én leültem egy másik székre és elővettem a nyalókám. Én imádom a nyalókát. És ne hogy rosszra gondoljatok. Rá néztem Justin telefonjára és épp egy lánnyal csetelt aki rólam írt. Ekkor a számból a földre esett a nyalóka. Amikor lehajoltam a nyalókámért, hosszú hajam beleakadt Justin nadrágjának a cipzárjába(?)! Így ez a helyzet teljesen olyan volt mintha én le akarnám.........mindegy. Justin természetesen jól szórakozik azon, hogy próbálkozok segíteni a hajamon. Ekkor benyit a tanár.
-Gyerekek!-zárja vissza az ajtót. Én gyorsan kitéptem hajamat majd felvettem a nyalókám és csak ültem. A tanár vissza jött majd leült elénk.
-Arról lenne szó hogy..-kezdi.
-Én nem akartam késni és sajnálom!-szólok bele.
-Nem azzal kapcsolatos Hannah! Hanem lenne egy suli darab és szeretném ha ti is részt vennétek rajta!-néz rám.
-Dehogy!-áll fel Justin.
-Két hétig nem kell tanulnotok nagyon!-néz Bieber-re. -Nagyon fontos lenne! A két fő szereplőnknek baja esett az egyik gyakorláson! És azért választottalak titeket mert ti tűntetek az egyik legnagyobb ellenségnek az osztályban és mégis mintha láttalak volna titeket már a darabban! Elképzeltem! Senkit sem találtam! -mondja mintha ezen az élete múlna.
-Én el vállalom!-vonom meg a vállam.-Kik szerepelnek benne?-kérdezem.
-Selly, Lara, Marina, Kevin, Max meg még páran! Nekik kötelező volt!-mondja majd Justin-ra néz.
-Én nem!-mondja és már távozna.
-Úgy látszik akkor kötelezővé kell tennem! Holnap reggel nyolcra legyetek itt! Ebben a teremben! Bieber! Ez kötelező! -mondja mosolyogva a tanár majd megy.
-Szióka!-mosolygok Justinra majd megyek.
-Na végre! Elmesélnéd akkor!-szalad mellém Selly. Én elmeséltem mindent neki. Aztán hívta az anyukája és mennie kellett. Én is haza felé vettem az utat. Beléptem a házba. Felmentem a szobámba majd táskámat az ágyra dobtam. Valaki kopogott.
-Szia Hannah!-nyit be Alexa.
-Ha te is csak annyit akarsz mint apa akkor máskor keress!-fordulok el tőle.
-Nem!-mondja és leül az ágyamra.
-Igen?-nézek rá.
-Tudod, apukáddal csak ez egy hirtelen döntés volt! Mivel az anyukája vagyis a mamád nagyon beteg tudod! És azt mondta örülne ha apukád elvenne engem!-kezdi el.
-Mama beteg? De hisz mindig pörög?-értetlenkedek.
-Sajnos az!-mondja.
-Sajnálom!-mondom és leülök mellé az ágyra.
-Amúgy tényleg hol is voltál?-fordul felém vigyorogva.
-Egy fiúnál voltam! Az egyik osztály társam! És utálom!-jelentem ki.
-Egy fiúval aludtál?-kérdezi.
-De reggel egy macska feküdt mellettem!-nevetek.
-És hogy hogy suli időben jöttél haza?!-kérdezi.
-Én elaludtam, ő meg nem ébresztett!-mondom.
-Értem!-mondja majd ment. Vacsi után gyorsan ágyba bújtam.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Szupooo...kovi? :))
VálaszTörlésjóó :) kövit
VálaszTörlésnagyoon jó :))
VálaszTörlés