2014. január 6., hétfő

~Egy hívás~





Hát most az igazat megmondva nagyon nem érdekel, hogy mit akar nekem mondani. Főleg nem azzal a nappal nem. Főleg, tőle nem. Tudom, hogy ez elég furcsa, hogy egyik percben még csókolózunk aztán meg mintha nem is ismernénk egymást.

-Nem érdekel!-nézek rá.

-Oké!-fordul el.

Tudom, hogy ezt most kár volt mondani, hisz ki tudja mit akart volna mondani, lehet, hogy azt, hogy szeret és velem akarja leélni az életét. Ezen akkorát röhögtem volna, na jó ez viccnek is rossz. Csak ültünk ott mind ketten vizes hajjal. Kínos csend. Én utálom ha csend van.

-Mizu?-nézek rá.

-Semmi?!-néz rám.

-Amúgy itt a táskád majd ne felejtsd el!-néz rám majd miután megittuk mindketten a forró csokit mentünk aludni vagyis Justin én leültem Jennához.




***

-De haza viszlek titeket!-jön Justin a lépcsőn utánam.


-Nem kell köszi! Megy busz azzal megyünk!-gyorsítok Jennával a kezében.


-De akkor kérlek ne legyél olyan idióta, hogy elmész egy bárba ahol ki tudja mit csinálnak veled! Tudod van a kezedben egy fontosabb ember is!-kacsint rám.


-De egy..-szorítom össze kezem.-Köszi Justin a jó tanácsot nem fogok ezután rosszul cselekedni!-mosolygok.-Igazad, most ahogy belegondolok teljesen igazad van mert ha nem dobtak volna ki egy kocsiból és nem ez lett volna az első ház amit megpillantok akkor azt se tudnám, hogy hol laksz és akkor talán most nem lennék itt!-fordulok az ajtó felé majd kiindulok. Egy ideig vártunk Jennával a buszmegállóban majd jött a busz és felszálltunk.


-Most rosszba vagytok Justinnal?-néz rám szomorúan Jenna.


-Mi soha nem is voltunk jóba! Jenna, te többet nem is fogod látni és ennek csak örülhetsz!


-Nem örülök!-fonja össze durcisan a kezeit. Én csak néztem ki az ablakon. Kora reggel. Első busz járat. Vasárnap reggel és mi vagyunk ketten.


*Csrr-Csrr-Csrr*


-Hallo?-veszem elő telefonom.


-Figyelj! Tudom, hogy gonosz voltam mert azzal vagy akivel akarsz meg minden én csak meg akartalak védeni, de ez a te életed a te döntésed és lehet, hogy ez furcsán fog hangzani, de nagyon hiányzol! Hannah, remélem meg bocsáltasz nekem!-hadar azt hiszem Selly.


-Selly?! Én kérek bocsánatot mert neked volt vagyis én mindegy! Hol vagy most? Nincs kedved át jönni? Én épp a buszon ülök és öt perc otthon vagyok! Várj az ajtónk előtt!-örülök fel.


-Okés!-rakja le Selly.


A busz megálló egy utcányira van a házunktól. Gyorsan amint kinyílt a busz ajtó rohantam haza. Jenna nem is bírt követni.


-Hannah!-ugrik fel Selly.


-Selly!-ölelem meg majd előveszem a kulcsom. Gyorsan kinyitottam az ajtót majd rohantam felfelé. Selly követett, Jenna meg nem tudom hova tűnt.


-Amúgy, hogy nézel te ki? Mintha elraboltak volna!-néz rám Selly. Én csak egy gyors mosollyal elintéztem mindent.-Na figyelj választok ki neked valami jó ruhát majd elmegyünk vásárolni meg moziba! Okés?-hadar.


-De mi lesz Jennával?


-Elvisszük mamámhoz. Amúgy ugye tudod, hogy jövő hét végén lesz a múzeum látogatásos hétvége! És majd segíteni akarok bepakolni meg minden mert amit arra a hétre hoztál amikor síelni mentünk, kész katasztrófa volt!-nézegeti a ruháimat Selly.


-Kedves vagy! Mondták már?-állok mellé.


-Sokan!-mosolyog rám. Még egy darabig keresgélt a ruháim között majd kivett egy cső nadrágot, hozzá egy toppot egy bőr dzsekivel meg egy cipővel.


-Én nem veszek fel magassarkú cipót!-mutatok a cipőre amit kivett.


-Hannah, nincs vita ez lesz!-nyomja a kezembe a ruha darabokat.-Na öltözz át meg minden!-bök meg. Én gyorsan belebújtam majd megigazítottam a hajam.


-Készen vagyok?!-nézek magamra.


-Most már mehetünk!-fogja meg a kezem és elindul lefele.


-Várj, Jenna!-állok meg. Gyorsan felöltöztettem Jennát is majd elindultunk. Jennát ugye beadtuk Selly nyagyijához majd a plázába vettük az irányt.


-Nem vagy éhes?-néz rám a cukrászda előtt Selly.


-Egy picit!-nézek rá.


-Akkor gyere!-kapja el a kezem. Megállt a pult előtt majd nézegetni kezdte a sütiket. Ki is választott vagy hármat majd jöhettem én. Én csak egy egyszerű kis sütit kértem. Gyorsan leültünk egy két személyes kis asztalhoz a sarokba. Hamarosan hozták is a sütimet és Selly sütijeit.


-Parancsoljatok! -teszi le elénk a sütiket egy irtó helyes olyan velünk egy idős fiú. Én szóhoz se jutottam.





-Szia Harry, te még mindig itt nyomulsz?-veszi komolyra a dolgot Selly.


-Remélem te is jól vagy Sell.....!-mosolyog, akkor Harry.-És kit tisztelhetünk?-néz rám.


-Ha-ha-hannah!-dadogok.


-Ki ne ess a székből!-szólal meg mögülem egy rekedtes hang.


-Bieber, de rég láttalak.-megy oda hozzá Harry. Én hátra nézek és hát ott áll előttem élet nagyságban Bieber és hát persze körülötte két kurva hiányos öltözékben.


-Én is!-néz Harry-re Justin egy fiús kéz fogás kíséretében.

-Mi most enni jöttünk ide! Tehát kérlek, ne a fejem felett társalogjatok!-mutatok a sütikre.

-Rendben bocsi!-mosolyog Harry.

-Ezt nem neked szántam! Te nyugodtan maradhatnál!-mosolygok.

-Oké Hannah értjük!-kuncog Selly.

-Jól van na!-nézek Selly-re. Majd elkezdtük enni a sütinket. Justin és Harry félre vonultak majd valamit beszélgettek együtt. A két lány meg engem nézett ami elég zavaró, mert enni próbálok. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de ha néznek én nem bírok enni. Tudom, hogy az evés olyan természetes dolog, de nekem akkor sem megy. De nem tisztelem meg ezeket a lányokat azzal, hogy rájuk pillantok. Na jó ez már túl sok az egoból. Csak ettem nyugodtan tovább a sütimet.

-Amúgy, hogy is hívnak?-áll mögém Justin.

-Mintha nem tudnád!-rakom le a villát amivel ettem a sütimet.

-Hannah, igaz? Jó volt a hétvégéd? Be is pasiztál? Nyugi csak úgy kérdezem?-vigyorog miközben megvakarja a nyakát. Én egyből nyakamhoz nyúlok majd eszembe jut, hogy Justin volt olyan kedves és nyomot hagyott. Én össze fogott hajamat kiengedtem. Ő csak rám kacsintott majd még oda ment elköszönni Harry-től.

-Úr Isten! Nélkülem voltál buliba?-sipítozik Selly.

-Nem dehogy! Csak volt fiú aki meg akart erőszakolni, de én nem nagyon mentem bele, tehát csak ennyi sikerült neki!-mosolygok.

-És legalább helyes volt?-néz rám nagy izzó szemekkel.

-Köszi jól vagyok ettől függetlenül és nem! Inkább így a legalja volt!-vigyorgok.

-Az kár! Na mehetünk?-szomorodik el Selly.

-Megetted, már mindet?-nézek a fel sorakozó tányérokra előtte.

-Igen!-vágja rá majd feláll. Aztán elindultunk kifelé.

-Várj Hannah!-szalad utánam Harry.

-Igen Harry?-fordulok meg.

-Itt a telefon számom, ha gondolod valamikor össze futhatnánk? Ha nincs pasid!-ad oda egy névjegy kártyát.

-Hétvégén rá érsz?-kérdezem hirtelen felindulásból.

-Az a baj, hogy nem leszek itthon! Anyámnál kell lennem Athens-be!-húzza félre a száját.

-Egyébként mi se leszünk itthon és mit mondtál hol leszel?-áll közénk Sell.

-Athens!-ismétli.

-Baszd meg Harry!-mérgeskedik Selly.

-Na ne káromkodj!-szólok rá Sell-re.

-Amúgy örülhettek mert mi meg oda megyünk kirándulni! Na csá Harry, nyugodtan meghalhatsz addig! Pusz Pá!-rohan Selly.

-Majd beszélünk!-mosolygok Harry-re. Harry vissza megy dolgozni én meg követem Selly-t. Bementünk pár boltba majd bementünk a moziba.

-Miről fog szólni a film?-kérdezem suttogva.

-Itt van ilyen kis szar papír nézd meg!-nyom a kezembe egy papírt.

-De Selly, ez egy kurváról szól aki minden férfit megbasz majd beleszeret egy házas férfiba és titkos kapcsolatot ápol vele!-kerekedik el a szemem.

-És lesznek benne sex jelenetek!-mosolyog rám perverzen.

-Selly! Selly! Utállak! Én ezt nem akarom megnézni!

-Hannah én is megnézem! Ne legyél már annyira ilyen izé! Néha perverzebb is lehetnél!-hadar Sell.

-Utállak!-fonom össze kezeim. Majd szépen, unalmasan végig néztük a fílmet.




-Holnap talizunk suliba! Jó éjt!-köszön el tőlem Sell. Az ajtó előtt.

-Jó éjt!-ölelem meg majd bemegyek már Jennával.

-Jaj, de jó hogy jöttök!-ölel meg minket Alexa.

-Már meg van az esküvő helye! Hannah, neked különösen jó lesz!-kacsint rám apa.

-Nekem?!-ekkor eszembe jutott az anyám.-Nekem csak, ha igazat mondanátok! Igen, az esne jól!-rohanok fel a szobámba. Felcsaptam laptopom majd rá kerestem a kapott névjegyen lévő névre. Meg is van. Bejelöltem majd nézegettem tovább az adatlapom. Hirtelen ahogy görgettem lefele megláttam, hogy Selly kedveli valami Jasmine képét. Mintha láttam volna a suliban már ezt a lányt, de Selly semmit sem mondott róla. Mindegy, majd rá kérdezek hétfőn.

-Kicsim! Bejöhetek?-nyit be apa.

-Már bent vagy!-dobtam oda neki a szavakat.

-Nem értem miről beszéltél az előbb! Szabadna megtudnom?-ül le az ágyamra.

-Ki az anyám? Hol van? Miért nem találkozhattam vele? Alexát mióta ismered? Alexát, hogy ismerted meg? Jenna a te lányod vagy csak Alexa lánya? Miért hazudsz folyamatosan?-halmozom el kérdésekkel apát.

-Miről beszélsz kislányom?-értetlenkedik.

-Apa, válaszolj a kérdéseim!-állok fel.

-Az igazat? Az anyád megcsalt engem! Nem tudom hol van és nem is érdekel! Azért nem találkozhattál vele mert nem akartam, hogy elrontsa az életed! Alexát egyetemista korom óta! Közös padban ültünk angol órán! És nem akartam neked rosszat okozni, nem akartam hazudni, de ezt még most sem értem!-hadar.

-Egy kérdést kihagytál!-ülök le mellé távolság tartóan. Egy kis gondolkozás után nyitotta csak a száját.

-Jenna nem az én lányom!

-És mióta jártok Alexával?

-Az egyetem óta!

-Apa az egyetem már rég volt! Akkor Alexa megcsalt?

-Nem nem csalt meg!

-De akkor Jenna a fél tesóm vagyis a te lányod csak nem anyától, tehát nem az édes testvérem? Teljesen össze zavarsz!

-Zavarhatok?-nyit be Alexa.

-Mit szeretnél?-nézek rá.

-Figyelj Hannah ez az egész történet nagyon zavaros! Zavaros a múlt és nem jó benne kotorászni mert olyan dolgokba nyúlhatunk bele amibe nem kéne!-ül le ő is az ágyamra. Hát most baromira össze zavarnak mert anya azt mondta, hogy Alexa anyukája az ő apukájával van meg minden, de még se mondhatom azt, hogy ...képzeljétek, anya azt mondta, hogy..bla..bla..bla..... Mert aztán megkérdeznék, hogy én hol találkoztam vele meg minden. De valahogy még is el kéne nekik mondani amit anya mondott.

-Alexa, most hol van az anyukád?-tapogatózok.

-Nem tudom!-vonja meg a vállát.

-És ha Jenna szeretné látni a mamáját, mit mondasz?

-Jenna nem a mi lányunk!-áll fel idegesen Alexa.

-Ezt már teljesen nem értem! Mi?! -nézek zavarodottan Alexára.

-Jennát örökbe fogadtuk! Anyám meg Dél-Amerikába van!-mondja kicsit hangosabban a kelleténél Alexa.

-Mi a baj?-jön be fáradtan, pizsibe Jenna.

-Semmi kicsim, csak beszélgetünk! gyere menjünk aludni!-kíséri vissza a szobájába Alexa Jennát.

-Apa, én nem akartam, hogy Alexa mérges legyen csak folyton mást mondanak nekem és már nem értem ezt az egészet!-nézek apára.

-Semmi baj kicsim! El akartuk neked mondani, csak még azt éreztük nem vagy kész rá! De remélem most már minden rendben van! Alexával meg holnap megbeszélitek! De most menj aludni! Jó éjt Hannah!-ad egy puszit a homlokomra majd megy. Miután lezuhanyoztam még elővettem a laptopom és nézegetni kezdtem Jasmine képeit. Nagyon szép lány. Hosszú sötét haj meg minden.

*Csrr-Csrr-Csrr*

-Hallo?-veszem fel a telefonom. Ki hívhat ilyenkor? Késő van. Sötét, amit nem nagyon szeretek...

-Hannah, segíts.....-Kiabált bele egy női hang. A vonal megszakadt.......Gyorsan szaladok az ablakhoz. Kihajolok mintha nem csak a telefonba halottam volna a hangot........



Csak ennyit szeretnék még, hogy köszönöm a feliratkozókat! Remélem még sokan fel fognak iratkozni és sok kommentet kapok! Így is nagyon örülök, hogy tetszik nektek. Remélem tetszeni is fog és nem hagyjátok abba az olvasást! És tudom, hogy néha írom, hogy csak komik után hozom a következő részt, de ezt csak azért mert szeretném tudni, hogy tetszik e! Imádom olvasni amikor komiztok! Puszi! Jó sulit! ♥

3 megjegyzés:

  1. Omg :) nagyon jó lett ! Siess a következővel.:)

    VálaszTörlés
  2. Siess a kövivel nagyon jó lett !!

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nagyon tetszett a rész. Már várom a következőt. :)
    Virág♥

    VálaszTörlés