~Sötét~

Nem láttam többet, csak megint azt a sötét alakot lent a füvön állni. Gyorsan elhúztam a függönyt. Leültem az ágyamra majd csak nézegettem a telefonom. Újra csörög a telefonom. Felvegyem? Mi van, hogyha csak szórakozik valaki? De mi van ha valaki nagy bajban van? De lehet, hogy valaki csak le akar nyomozni? Nem veszem fel!

Telefonomat leraktam a kis szekrényre majd jól betakaróztam és aludtam is.

-Jó reggelt!-húzza el a függönyt Alexa.

-Jó reggelt!-dörzsölöm elég karikás szemeim. Egy szemhúnyásnyit sem tudtam aludni. Egész este csak forgolódtam. Miután kiment Alexa felpattantam majd valami viselhető ruhát húztam elé szekrényemből és bepakoltam a táskámba. Késésben voltam. Gyorsan átrohantam a fürdőbe ahol épp Jenna játszott a gumi kacsákkal.

-Jenna! Kérlek! Sietnék!-tolom arrébb a tükörtől.

-Rendben! De majd ha én is olyan nagy leszek mint te akkor ez fordítva lesz!-fonja össze mérgesen apró kezeit.

-Akkor én már nem itt fogok lakni, hanem lesz egy szép tengerparti házam és egy csodás férjem!-mosolygok rá.

-Ez nem ér!-rohan ki. Gyorsan megigazítottam a hajamat majd egy alap sulis, kis mennyiségben lévő sminket pakoltam arcomra. Miután a szempilla spirál is felkerült villám léptekkel lerohantam a lépcsőn egészen a "kabátok és cipők szobába".

-Figyu, Hannah! Bocsi a tegnapiért csak nem akartam ebből akkora ügyet csinálni!-jön oda egy forró teát szürcsölve Alexa. Kezében egy apró táska.

-El van felejtve csak sietek!-mosolygok rá. Már épp a a külső kapu kilincsét nyomtam le amikor utánam rohant Alexa.

-Ezt itt ne hagyd!-nyomja kezembe a fekete, színes kövekkel kirakott kis dobozt.

-Köszi!-nézek furcsán a kezembe nyomott dobozra majd rohantam a busz megállóba. Éppen elértem a buszt. És éppen, hogy feltudtam férni rá.

Gyorsan berohantam az iskolába. Ledobtam a pad mellé táskámat majd oda mentem Selly-ékhez.

-Hali!-ölel meg Selly.

-Mizu?-ülök le mellé a padba.

-Semmi különös! Utálom az iskolát!-mormog orra alatt.

-Nem mondod?! Nem is gondoltam volna!-húzom szét egy apró mosolyra szám.

-Veled?-néz rám ő is egy apró mosollyal.

-Amúgy hogy, hogy így egyszerűen felhívtál és...érted!

-Mert te döntöd el, hogy kit kedvelsz meg minden! Csak furcsa voltál! Na az a lényeg, hogy most így együtt vagyunk, de nem szerelemből!

-Ohh, akkor most csalódnom kell!-nevetek.

-Vagyis én többet érzek mint barátság!

-Tényleg?

-Legyünk legjobb barátok!

-Selly! Én azt hittem járni fogunk!-nevetünk. Majd becsöngettek. Én a helyemre sétáltam.

-Jó reggelt gyerekek! Van egy jó és egy rossz hírem!-jön be az egyik tanár. Nem tudom melyik. Nem az ofőnk. és nem is olyan tanár aki tanítana minket. -Üljetek le! Van egy fontos bejelenteni valóm! Tudom, nem vagyok ismert számotokra. Azt a fontos dolgot kell veletek közölnöm, hogy a mostani osztály főnökötök elment! Így egy teljesen új tanárt fogtok kapni......-kezdi el az ismeretlen tanár.

-Sziasztok! Köszönjük, hogy bejött addig amíg nem voltam, már nincs magára szükség!-nyit be egy idegen nő.

-Jó reggelt!-áll fel a tanár a székről majd az ajtó felé veszi az utat.

-Viszlát!-zárja be az idegen nő az ajtót a tanár után. -Látom ti vagytok a diákok, azok a nagyon jó gyerekek!-néz végig a teljesen nem rá figyelő osztályon. Valaki épp papír repcsit hajtogat. Valaki már épp dobja. Van aki beszélget vagy épp a haját igazítja. És vannak olyanok is akik a beszéd helyett a levelet írják.

-Mostantól én leszek az új osztály főnökötök! Miss.Doxy-nak hívhattok!-ül le a tanári székbe.

-Hogy hívhatjuk?-jön hátulról egy félig elröhögött kérdés.

-Miss.Doxy!-áll fel és megint szét néz az osztályon. Mintha számolna minket.

-Doxy?-kérdez vissza a hang.

-Zavar?-néz rá a tanár.

-Engem nem!-nevetgél.

-Hányan is vagytok?-néz Selly-re.

-24-en!-válaszol Selly.

-Hiányzik most valaki?-néz Larára.

-Most igen, de majd jön!-néz az órára majd az ajtója.

-Késik a busza?-kérdezi a tanár.

-Nem csak nincs kedve korán kelni!-nevet Ryan.

-Ez egy iskola! Ez nem kívánság műsor!-néz az épp nyitódó ajtóra a tanár is. Amin természetesen Bieber jön be. Szép lassan nyugodtan leül a leghátsó padban, a tanárt se figyelve.

-Jó reggelt, kedves..?!-néz Justinra a tanár.

-Justin!-köpi oda neki.

-Justin! Szia Justin! Hogy vagy? Nem vagy fáradt?-sétál egy kicsit közelebb a tanár.

-Nem!-válaszol Justin.

-Az jó! Akkor minden rendben van?-kérdezi a tanár.

-Nagyjából!-néz a tanárra Justin.

-Értem!-mosolyog Miss.Doxy. Már akarta volna nyitni a száját újra, de kicsöngettek és sietnie kellett valahova.

Így mentek végig az órák majd jött a nagy szünet. Mi mindig egy szokott helyen szoktunk ülni Selly-vel. Minden szünetben. Az udvar végén van a nagy foci pálya és a kosárlabda pálya. Balra a kosár pályától van egy kis ház szerűség és annak az ajtójának a lépcsőin. Nagy udvara van a sulinak. De nem négyzet és nem is tégla lap alakú hanem van egy kis része ahol van a bejárati kapu meg ugye a suli bejárati ajtó. Aztán jön egy kis rész ahol szintén van egy ajtó, de az az ebédlőből nyílik és ott szoktak lógni a stréberek meg a kockák. Mert ott vannak padok meg minden. És aztán jön a foci pálya ami elég kicsi. Azt követi a kis ház és utána a kosár pálya ami hatalmas. Igazából ez már nem is számít udvarnak de órák után mindig ide ülünk le Selly-vel. Sajnos nekünk a nagy szünet után még van egy óránk. Sajnos pont tesi. És a tesi nekünk pont a kosár pályán van, ami jó mert nem kell vissza menni a suliba és az unott osztály terembe.

-Komolyan ő lesz az új ofőnk?-néz rám becsengetéskor Selly.

-Hát úgy tűnik!-nyitok be a lány öltözőbe.

-Te nem tudsz kopogni?-néz rám Lara. Én rá sem nézek.

-Ma nincs kedvem tesizni!-ülök le a padra.

-Nekem van!-nevet és leveszi a pólóját Selly.

-Neked mikor nincs tesizni kedved?-nézek rá.

-Én szeretek futni, úszni, focizni meg minden!-nevet Selly.

-De közben ezt titkolva egy pláza cica vagy cuki pink táskával meg magassarkúval!-nevetek.

-Igen!-mosolyog.

-Én most kimegyek és szólok a tanárnak, hogy nem érzem jól magam!-mosolygok.

-Jajj, te kis huncut!-nevet még mindig Selly. én kisétáltam és megkerestem a tanárt.

-Mit akarsz?-néz rám szánalmasan.

-Nem vagyok jól!-kezdem el a "kis történetem".

-Ülj fel a lelátóra!-mutat fel a lelátóra. Azt hittem többet kell majd nyaliznom, de ez könnyen ment. Felültem és végig néztem az egész tesi órát. Imádom nézni, ahogy néhány ribanc szenved. majd amikor vége lett az órának együtt haza mentünk Selly-vel.

-Nincs kedved átjönni?-kérdezem meg a sarkon Selly-t.

-Van csak az a baj, hogy anyumnak megígértem, hogy segítek otthon meg minden mert ő nincs otthon!-húzza félre száját.

-Majd akkor máskor!-nevetek majd haza megyek. Nem volt otthon senki sem. Ezt furcsának találtam is mert ha még apa nincs itthon az érthető mert dolgozik, de hogy Jenna se. Gyorsan felszaladtam a szobámba. Felakartam hívni apát, csak, hogy nem találtam a telefonom. Hol a pulcsim? Azt hiszem abba hagytam a telefonom. Emlékezz Hannah, hisz most jöttél haza. Lehet, hogy a suliban hagytam. Míg mielőtt vissza mennék oda az Isten verte suliba, fel kell hívnom apát. Lementem a konyhába, mert ott van az ilyen "közös" telefon akit bárki, bármikor használhat. Kerestem benne apa számát. Hívás. Kicsörög.

-Hannah?-szól bele apa hirtelen.

-Igen! Hol vagytok?-kérdezem.

-Jaj, el is felejtettelek felhívni! Kórházba vagyunk!-mondja örömteli hangon.

-Miért? Mi történt? Vagy mi?-kérdezgetek.

-Alexa rosszul lett otthon és elhoztam a kórházba, természetesen Jennával együtt. és most közölték velünk az orvosok, hogy Alexa kisbabát vár!-mondja még örömtelibben.

-Gratulálok!-mondom egy kicsit furi hangon.

-Nem is örülsz? Lesz egy kis hugid, vagy egy kis öcséd!-mondja.

-De! Nagyon! De most mennem kell! Szia! Ja, és, hogy mikor jöttök?

-Nem tudom, de van otthon kaja meg minden! Puszi!-mondja majd lerakja.

Most nem az, hogy nem örülök, de belegondolni, hogy apa hány éves, hisz én 18 vagyok és nem valami fiatal volt amikor születtem és hozzá Alexa. Fúj, ez gusztustalan! Gyorsan vissza vettem kabátomat majd elindultam gyalog a sulihoz. Már elég sötét volt, de sikeresen beértem a suliba. Már csak a portás olvasta a Carrie nevezetű könyvét. Én láttam már a filmet, de nem igazán volt ijesztő számomra. Inkább szánalmas amit azzal a lánnyal csinálnak. Na mindegy. Rám sem nézett. Én egyenesen a kosár pálya felé vettem az irányt. Nagyon sötét volt a lelátóra vezető lépcsőnél. Amint felértem megtámadtam az a széket ahol ültem. Nem csak az én kis egyszerű pulcsim és telefonom találtam a széken hanem egy titokzatos korom fekete borítású könyvet. Először nem is szántam rá olyan sok figyelmet, csak felvettem a pulcsimat majd indultam volna, de olyan volt mintha szól ingatott volna. "Hannah, gyere! Hannah, nyiss ki! Hannah, olvass el! Hannah!" Ez olyan hívogató volt. Én persze visszafordultam és olyat tettem amit biztos megfogok bánni. Leültem a könyv mellé majd lassan elindult kezem érte. Megfogtam. Magamhoz emeltem. Lassan nyitottam sötét és nehéz borítóját. Kissé poros. Kissé ijesztő. Első lapján nem volt semmi. Sem egy írói név, sem egy kiadói szám. Lapoztam a második oldalra. Itt se semmi. Lapoztam. Egy név. Haily Hock. A következő oldalon már az első fejezet volt található. nem volt bekezdés, sem cím. Csak ezer meg ezer betű. Elkezdtem olvasni. Egy lányról szól, inkább a lányról szól. Kicsi korában elváltak a szülei. Apukájához került. Az apukája új nőbe szeretett bele. A lány teljesen új életet kezd. Unalmas hétköznapokkal. Bár inkább a fordítottját kapja. Van benne egy fiú. Egy rossz fiú. Szemeim hirtelen az épp felkapcsolódó lámpákra szegeződtek.

-Te mit keresel itt ilyenkor?-szólt, gondolom hozzám egy rekedtes hang.

-És te?-fordulok az illető felé.

-Most az jönne, hogy én kérdeztem előbb vagy hogy ne tereld a kérdést, de mivel rajtam és rajtad kívül más nincs a suliba és én is csak úgy tudtam egyedül vagyok, kosarazni!-jön elő a sötétből egy apró vigyorral a képén Justin.

-Én meg már épp menni készültem!-állok fel és indulok el.

-Te tudod, de itt ne hagyj valamit!-indul Justin is lefelé a lépcsőn. Én a fejemhez kapva sétálok vissza a telefonomért amit a széken hagytam. Már a kosár pálya felénél tartottam amikor Justin dobni kezdte a labdát. Majdnem a kosár alatt mentem el és majdnem eltalált a labda. Persze kezdetben azt se hittem volna el, hogy a pálya legvégéből el talál a pálya másik végébe nem, hogy kosár is lesz. Persze ijedtemben egy apró sikoly és Justin neve hagyta el számat.

-Igen?-mosolyog rám.

-Kérlek!-állok meg.

-Mit?-nevet. Megfogtam a labdát és kezemmel azt a mozdulatot utánoztam amit Justin csinált. Nem vagyok valami nagy kosaras, de azért pár dolgot tudok és hát kisebb koromban egész jól ment. Mintha megállt volna az idő, olyan volt mintha a labda nem is "repülne" csak a levegőbe lebegne. Justin és az én szemeim is a labdán voltak. Legnagyobb szerencsémre kosár volt. Vagyis bele ment. És örömömben ugrálni tudnák. Soha sem gondoltam volna, hogy valaha is elmondhatom, hogy egy egyszerű dobásból kosár lett.

-Ettől jobbat nem tudsz?-néz rám bazi nagy csillogó szemeivel Justin.

-Nekem ez volt a max! Miért te tudsz?-nézek rá. Justin leveszi egyszerű fehér rövid ujjó pólóját és a földre dobja. A labdáért sétál majd még messzebbre megy az eddigi távolságtól is és háttal áll az egész pályának majd úgy "indítja útjának a labdát". Neki mindenben tökéletesnek kell lennie? Miért? Ő miért nem hibázik soha?

-Ez lehetetlen!-fonom össze kezeim.

-Hát igen! Ilyen hozzá állással biztos!-sétál felém.

-De akkor is! Biztos mágnes van a labdán és a palánkon!

-Akkor te sem találtál bele!

-Az más volt, pusztán csak tudod, tudok!

-Nem hinném, de te tudod!




Justin lassan mögém áll majd a kezemben lévő könyvet a földre rakja. Átkarol.




-Most mit akarsz csinálni?

-Nyugi, nem foglak megerőszakolni!-nevet. Most egyáltalán nem is bizti, hogy az számítana megerőszakolásnak. Honnan tudja, hogy én nem e akarom? Amúgy nem szívesen, vele nem szívesen közösülnék. Justin teljesen magához húz majd a kezemet a labdával egyszerűen irányítja majd eldobja a labdát. Hát ez magamtól is tudtam volna.....


Hirtelen minden elsötétül. Minden villany lecsukódott vagy tudjam is én. Az a lényeg, hogy sötét lett. Iszonyat sötét. Justin elengedett bár én felé fordultam.


-Justin?! Justin?!-keresem a sötétben.

-Igen?-fogja meg csuklóimat.

-Te vagy az?-tapogatom meztelen felső testét.

-Hannah! Nem!-mondja halhatóan egy apró mosollyal.

-Justin!-ölelem át vagyis öleléshez nem igazán hasonlító "átkarolásnak" hívnám.

-Figyelj! Nem lenne jobb ha szépen kisétálnánk innen majd mind a ketten haza menné és aludnánk vagy nem tudom mit csinálnánk?

-Én nem akarok..-kezdem el.

-Ohh, tudom már, velem akarsz lenni egész este...-nevetgél.

-Nem Justin!

-Valld be, hogy szeretsz!

-Justin, én........